Egy buszon ülő gondolatai
Várakozni… persze most csak egy 25-ösre, ez már majdhogynem ismétlődő.
Megérkezik egy újabbacska busz, felszállok és már megszokásból ablak mellé ülök.
Majd kibambulok az ablakon, Kolozsvár utcáira és máris kacagni kezdek.
Kacagni, ahogy egy ember le kellett húzza a fejét, mert egy galamb szinte nekiröpült.
Nézni ahogy az emberek futnak a busz után amin ülsz. Megvizsgálni minden egyes felszállót.
Egy fiú nagy utazótáskával a hátán szállt fel, biztosan haza készül.
Nézni ahogy kitűnik a piros 1300-as dácia a luxus autók között.
Ahogy a néni a blokk előtt összerázza gumicsizmáit, gondolván: visszateszem a szekrénybe, jobb időt mondanak a hétre.
Felnézek.
Az ég szürkesége sugallja, hogy ez is csak egy ugyanolyan borús késő őszi nap, mint a többi.
Szemügyre venni az emberek öltözékét, stílusát, egyediségét.
Egy öreg néninek lila a haja. De miért is ne? Ha neki ez tetszik.
Nekem meg az, hogy a kora ellenére felmeri vállalni és magasról tesz az emberek véleményére. Megszegi a mamák hagyományos leírását.
Elgondolkodni, vajon a mellettem kanyargó út hova vezet?!
Felidegesedni a póznákra aggatott román zászlók miatt.
Remélem otthon székely zászlók várnak majd.
Nézd, a híres egyetemi városban még “kommunista” buszok is járnak.
Olyan épületeket fedezni fel, amit még sosem láttál pedig szinte naponta elmész ezen az útvonalon.
Megszólít a fülhallgatóban a srác: Tell me something girl…
Ott egy jó üzlet, ide vissza jövök a napokban.
Persze tudom, hogy úgy is elfelejtem majd.
A másik buszon a tömeg gyúródását nézni, megörvendve, hogy ezen nincsenek sokan és letudtam ülni.
A néni velem szembe engem vizsgál, vajon mit gondolhat? Talán azt, hogy a mai fiatalok még a buszon is a telefonukat nyomkodják.
És a hangszóróból hallani: Urmeaza statia SORA.
Itt leszállok és a buszról megfigyelt világba csöppenek.
Ugyan, hisz mind egyformák vagyunk.